Orosz Györgyi

szabás-szakrajz szakoktató
@

A szakmát először szakmunkásképzőben tanultam, majd utána a Könnyűipari Műszaki Főiskolán végeztem el. 35 évig saját vállalkozásom részeként felnőtt és gyermekruhák készítésével foglalkoztam. A KREA-val Bárdos Katalin által kerültem kapcsolatban, ahol az akkori szakmenedzser ruhaipari szakoktatót keresett, így nagyon hamar a tanári csapat része lettem. Ennek idestova már több, mint 20 éve.

Miért szeretsz a KREA-n tanítani?

Szeretem, hogy fiatalos és inspiráló közegben vagyok, ahol a hallgatók oktatása és mentorálása azáltal, hogy a mindennapi divattal foglalkozom, engem is frissen és naprakészen tart.

Mi az oktatói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a hallgatóknak?

Igazából szeretnék mindent átadni, ami a fejemben van. Látom, hogy egyre kevesebb a szakember és nagy munkaerőhiány van ezen a területen. Érdekes, de ugyanakkor aggodalommal tölt el a mesterséges intelligencia előretörése, ami lehet megoldja majd az alapszerkesztéseket, de modellezéshez, akkor is fog kelleni emberi érzék és kreativitás, amit csak gyakorlással lehet elérni. Célom, hogy segítsek a hallgatóknak a fejükben megszültő 3D terveiket kiszerkeszteni 2D síkba, mindezt akár úgy, hogy fogok egy selyempapírt és gombostűkkel feltűzök nekik egy szoknyát a próbabarára. Ez segít nekik jobban látni a térben, hogy hova kell szűkítő, vagy hol lesz az oldalvonal. Igyekszem minél gyakorlatorientáltabban átadni a művészeti területektől néha távol álló geometriát érthetően átadni a diákoknak.

Mi az oktatói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a hallgatóknak?

Legyetek nagyon előrelátóak, és célirányosak, mert ebben a szakmában nagy anyagi ráfordítás szükséges. Tudd, hogy mit akarsz, és mit szeretnél megvalósítani, és törekedj mindig arrafelé. Ehhez állandó elkötelezettség, kreativitás és rengeteg kitartó munka szükséges, de ettől ne riadjatok vissza, mert a sok befektetett energia megtérülhet, enélkül viszont biztos, hogy nem fog működni.

TANTÁRGYAK, AMELYEKET TANÍT

Divat
Szabás & szakrajz
Modellezés & kivitelezés
No items found.
No items found.
No items found.
modal bezárás ikon