Közgazdasági pályafutásom 1993-ban indult, amikor is közgazdasági szakközépiskolába jelentkeztem, és ott is érettségiztem 1997-ben. Utána banki ügyintézőként tanultam, 1999-től pedig különböző biztosítótársaságoknál és bankoknál dolgoztam adminisztrációs, illetve hitelezési területen (Aegon Biztosító, Budapest Bank, CIB Bank). Szerencsésnek mondhatom magam, mert végig a szakmámban tudtam dolgozni. A legutolsó munkahelyemen középvezetői szintig jutottam. Munkáim közben közgazdasági egyetemi végzettséget, illetve mérlegképes könyvelői végzettséget szereztem. 2016-ban saját könyvelő vállalkozásunkat kezdtem irányítani és fejleszteni. Mára több mint 50 céges és 40 egyéni vállalkozói ügyféllel rendelkezünk. 2019 óta vagyok a KREA tanára, ahol több szakon vállalkozási ismereteket tanítok.
A KREA-n rendkívül jó a közösség, és nagyszerű szakmai kezekben van a vezetés, így számomra megtiszteltetés a KREA oktatói csapatához tartozni. Küldetésemnek érzem, hogy a fiatal vállalkozó kollégák számára olyan hasznos tudást adjak át, amellyel boldogulhatnak a gyorsan változó világunk vállalkozói létében. Így számomra az oktatói feladat a KREA-n, hivatásommá is vált.
Szeretem és próbálom a fiatalokat, a kezdő vállalkozókat felkészíteni a magyar vállalkozói létre.
A jövő vállalkozóinak minden segítségre szüksége van az induláskor, hogy tehetségüket és szorgalmukat a legmegfelelőbb módon tudják kamatoztatni. Ehhez próbálunk itt a KREA képzésein minden segítséget megadni. Hallgatóink a legjobb helyen vannak nálunk, ahhoz, hogy nagy biztonsággal sikeresen indulhassanak a pályán. Az én jelmondatom a következő " amivel (pl. vállalkozás) foglalkozunk az működik, és előbb utóbb termőre fordul, amit pedig nem kellő szorgalommal és kitartással művelünk, az eleve bukásra van ítélve".