A tervezés hivatás. Számomra a hivatás azt jelenti, hogy az ember lelkesedéssel, izgatottsággal, és precíz odaadással végzi azt, amihez ért, és ami adott pillanatokban igazán boldoggá teszi. Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam az enyémre a KREA Enteriőr Designer - Belsőépítész szakán. Játszani a színekkel, formákkal és textúrákkal, alkotni valamit, ami harmonikus, szép vagy vagány, és közben új dolgokat felfedezni.
Azért szeretek a KREA-n tanítani, mert az a fajta konceptuális gondolkodásmód, amit az iskola megalapítása óta képvisel, nagyon közel áll az én tervezési látásmódomhoz.
Olyan koncepciókat szeretek tervezni, amiknek mondanivalójuk van, és olyan kompozíciókat készíteni, amik számomra harmonikus egységet alkotnak. Célom, hogy olyan tereket hozzak létre, melyek egyre több embernek szereznek örömet. Hiszek benne, hogy a jó térnek kisugárzása van, és ez nagyon sok hozzávalóból tevődik össze, a finomság pedig tényleg a részleteken múlik. A jó tér tehát, nem csak szép, hanem jó benne lenni, üzenete van, kapcsolódik ahhoz, aki tartózkodik benne.
Célom, hogy az emberi és tervezői érzékenységet életben tartsam, vagy akár felélesszem a diákokban. Illetve, hogy a konceptuális gondolkodásmód világában kicsit útnak indítsam őket.
Figyeljetek és legyetek nyitottak, a világ a saját szemszögünkön kívül van.