Bátor Manka

kreatív szakember
@

20 évig dolgoztam reklámügynökségi kreatívként - copywriterként, majd kreatívigazgatóként. Volt szerencsém kis és nagy márkák image-kampányait, piaci bevezetéseit, márkaaktivációit, promócióit, hűségprogramjait, online és közösségimédia-felületeit, vállalati belső kommunikációját építeni. A csapatommal sok díjat nyertünk, az évek során számtalan előadást és tréninget tartottam, és zsűriztem az amerikai direkt marketing szövetség, a DMA koppenhágai és New York-i versenyein is. Végül saját vállalkozást indítottam, és sikeresen rátaláltam egy olyan brandre, amellyel igazán tudok azonosulni. Jelenleg már csaknem kizárólag a BioGaiának dolgozom, elsősorban a fogyasztói, főleg online eszközöket alkalmazó marketingaktivitásain. Sok szabadságot és még több bizalmat kapok, és ez jó, nekem és nekik is.

Miért szeretsz a KREA-n tanítani?

Tanítani a KREA-n nemcsak megtiszteltetés, de az egyik kedvenc "hobbim" is. Szeretek találkozni a leendő reklámosokkal, a fiatal generációval, részese lenni a tanulási folyamatuknak, megosztani velük tapasztalatokat, megfigyelni a reakcióikat, meghallgatni a véleményüket egy-egy szakmai témában. Ha adnak lehetőséget, akár csapattársként is segítem őket egy-egy projektmunkában.

Mi az oktatói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a hallgatóknak?

Amikor bemegyünk az osztályterembe, mindenki kicsit fáradtan: ki-ki munka után, másik iskola után, következő óra előtt, komoly - de kellemes - kihívás felébreszteni a kíváncsiságot a hallgatókban. Ezért igyekszem interaktív órákat tartani, és ezek során egyrészt átadni minél többet a szakmából, úgy, ahogy valaki (esetenként én) már rendszerezte, és áttekinthetővé tette; másrészt megosztani minél több szakmai tapasztalatot esettanulmányok és sztorik útján (hátha akad olyan, aki nem ragaszkodik hozzá, hogy a saját bőrén tapasztaljon). Emellett belefér az egymást inspiráló eszmecsere, nekem is hasznos meghallgatni a friss, szinte még "szűz" gondolatokat, véleményeket. A kurzus sajnos véges, és az a célom, hogy a résztvevők - az alapok ismerete mellett - minél szélesebb rálátással és kisebb-nagyobb gyakorlati tapasztalatokkal távozzanak.

Milyen mentori útravalót adnál a hallgatóknak? Hogyan tudnád inspirálni a jövő tervezőit?

"A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot." (Albert Einstein) Ennél jobb inspirációt nem tudnék megfogalmazni a leendő alkotók számára.

TANTÁRGYAK, AMELYEKET TANÍT

Grafika
Copywriting
Integrált kommunikáció
UI/UX
Copywriting
Integrált kommunikáció
No items found.
No items found.
modal bezárás ikon