Hatalmas öröm és büszkeség a KREA sikereinek történetében, hogy immáron zsinórban 4. alkalommal hoztuk el a "Legjobb Diplomának" járó I. helyezést, hiszen idén Laár Ambrus, TRAFÓ számára készített "komplex" arculatterve lett a győztes. Ez egy hatalmas szakmai elismerés, a hazai grafikus szcéna "OSCAR-ja", így ennek apropóján kérdeztük Ambrust és konzulensét Darázs Bódog tervezőgrafikust a sikerről.
A napokban hirdették ki a díjazott pályaműveket, az Aranyrajzszög illusztris pályázatának nyerteseit. Számítottál az I. helyezésre amikor beadtad a diplomaanyagod?
Természetesen az I. helyezést nem lehetett készpénznek venni, a pályázati anyagok minden évben nagyon magas színvonalúak, tehát erős a mezőny, ha szabad így fogalmaznom. Ugyanakkor mind a tanáraim, mind családtagjaim és barátaim visszajelzése is az volt, hogy jó esélyekkel indulok.
Így, hogy pályakezdőként rögtön egy nívós szakmai elismerésben részesültél, milyen terveid vannak a közeljövőben a pályán?
Reményeim szerint ez a korai siker előrevetíti az eljövendő idők sikereit. Remélem lesz szerencsém a jövőben még hasonlóan inspiratív művészeti projektekben részt venni és azokkal további szakmai elismeréseket bezsebelni.Nem mellesleg, Szép Tamással, aki ugyancsak a KREA-ban végzett, és, aki a tavalyi Arany Rajzszög diplomadíjasa, már évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy idővel közös design stúdiót alapítunk. Bízom benne, hogy a nem túl távoli jövőben fizikai formába tudjuk majd önteni ezt a látomást.
Kaptál a díj óta újabb megkeresést? Jelenleg szabadúszó vagy diploma után, vagy ügynökségnél dolgozol?
Egyelőre szabadúszóként dolgozom és nagy örömömre a diplomavédés óta több megrendelésem is beérkezett, annak ellenére, hogy még nem vagyok kellően aktív a social media felületeken.Mindemellett, mindenképp szeretnék még további szakmai tapasztalatokat gyűjteni és adott esetben egy grafikai stúdió vagy ügynökség keretein belül fejleszteni a tudásomon. Meglátjuk, mit hoz még a jövő, a tanulási folyamat soha nem ér véget!
Hihetetlenül átgondolt, kidolgozott és így érezhetően kiforrt munkát állítottál össze. A koncepciód összefoglalóját olvashatjuk, idézzük:"Diplomamunkám a Trafó Kortárs Művészetek Háza arculatának újratervezése, ami magában foglalja a logó redesign-ját, valamint az erre épülő új arculati elemek és színek használatával egy teaser, egy új arculati kampány, valamint az ezt követő 25 éves jubileumi és az általános programkommunikációs kampány felépítését."
"A vizuális frissítésben arra törekedtem, hogy a jelenlegi logó, illetve az eddig használt programkommunikációs elemek a megújulás ellenére is felismerhetőek maradjanak, ám összességében mégis új, modern ízt kapjanak. Mivel a Trafó küldetése a különböző művészeti ágakon keresztüli transzformáció, hatás, átalakítás, bízom abban, hogy ezt a törekvést diplomamunkámmal is támogatni tudom."
Nézzetek szét Ambrus Behance oldalán!
A fentieken túl a teljes prezentációd anyagát megosztjuk itt azokkal akiket érdekel egy ilyen léptékű terv a felépítése. A koncepciód végig lineárisan fejlődött a tervezés során, vagy voltak nehézségek amiken át kellett jutnod?
Darázs Bódoggal, a konzulensemmel, már a tervezés legelején tudtuk, hogy a megszokott vizuális megoldások és ötletek helyett erősen konceptuális és progresszív gondolatokkal kell előállnom: hosszas tervezés és kísérletezés után így született meg a „Trafó, a kortárs kultúra platformja” alapgondolat és a „Teret adunk ” dinamikus headline.Menet közben persze rengeteg tervezői kihívás merült fel, melyekre megoldás kellett találnom. Többek között a megújult logotípia kialakítása és további finomítása hónapokon átívelő folyamat volt.Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Kathi Zsoltnak és Szegi Amondónak a logótervezés szakavatott mentorálásáért.
Mi a diplomamunkád számodra legkedvesebb és mi a szakmailag legerősebb területe?
Úgy gondolom, hogy a többfázisú kommunikációs kampány lett az egész arculattervezési projekt legerősebb eleme. Ívet, egyfajta lépcsőzetes felépítést ad az arculatváltási folyamatnak. A kampány grafikus elemei játékos formában reflektálnak a szöveges megfogalmazásokra, együttesen fejezik ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza intézményének esszenciáját.
Milyen tanáccsal élnél a jövő KREA grafika szakjain diplomázók felé?
A kitartás és a türelem kulcsfontosságú, soha ne add fel!Ne félj kísérletezni és kiemelkedni a tömegből!Legyél nyitott a visszajelzésekre és légy hajlandó módosítani vagy javítani a munkádon!
Öröm és hatalmas büszkeség a KREA csapata részéről, amiért ilyen színvonalon, komplex és kortárs módon előremutató munkát állítottatok össze Ambrussal a diplomaéven. Mentorként és konzulensként magadénak is érzed az elismerést?
Először hadd gratuláljak én is elsősorban Ambrusnak a tényleg kiváló munkájához és mindenkinek a Krea Brand Designer képzés "frontján", akiknek a közös erőfeszítése révén jött és jöhetnek létre ilyen minőségű diplomamunkák. Az iskola vezetése, tanárok, konzulensek, és mindenki egy közös "szent cél érdekében". Emiatt és mint a feladat konkrét konzulense/mentoraként is magaménak érzem az elismerést, legalább is a rám eső részét :)Pályafutásom során volt szerencsém a Trafó-val dolgoznom egy a 25. évfordulóhoz hasonló volumenű arculatfrissítési munkán úgy 15 évvel ezelőtt. Úgyhogy már a feladatkiíráskor nagyon reméltem, hogy lesz olyan hallgató aki kiválasztja ezt a feladatot és hogy lesz olyan szerencsém, hogy én moderálhatom a tervezési folyamatot. És lőn :)
Egy ilyen léptékű diplomamunkánál mik voltak a buktatók a tervezés különböző fázisainál amikre emlékszel?
Tulajdonképp egy ilyen munkánál az egész feladat buktatókból áll, de ezért szeretjük. Az én feladatom, hogy ezekre figyeljek és, hogy jól vegyük azokat. Az első és legfontosabb, hogy olyan marketing filozófiai-logikai rendszert hozzunk létre, amely nagyon valid az intézmény teljes történetét tekintve és megfelelőképp fémjelezheti remélhetőleg a további évtizedeket is. Valamint, hogy ebbe a rendszerbe bele tudjuk építeni az évfordulós aktualitás hangsúlyos megjelenését is.A második, hogy mennyire rendelkezzünk önálló indentitással mint márka, és később mennyire tudjuk visszafogni, de jelen maradni az esemény kommunikációk folyamán. A harmadik, a brand zászlóshajója, a logó kialakítása volt, hogy mennyire legyen "fűszeres", "retinaszaggató" és tabudöntögető vagy legyen csak "rakatres macsó". Végül ez lett :) Mindezek Ambrus rendkívüli munkabírása, elhivatottsága, és kitartó munkájának eredményképp meg is valósultak. Kimagasló képességekkel rendelkezik, amiket át is tud ültetni a gyakorlatba hála Istennek! Nem pályaidegen az biztos.
Konzulensként mennyire vezeted a hallgatókat, koordinálod a folyamatot diplomaéven?
Ez a kérdés jelenlévő a művészképzés teljes vertikumában, diploma esetében meg főleg. Olyasmi ez, mint az edző és sportoló viszonya. Ő/Ők futnak, rúgják a labdát, vagy tekerik a pedált, mi meg a pálya széléről instruáljuk, dicsérjük, alkalmanként ordítunk és irányítjuk a folyamatokat. A bajnoki döntőben meg ez mind még felfokozottabb.A lényeg, hogy a szőlőből végül nagyon szép bor legyen. Ez egy rögös út, van amikor meghajt a must, és van amikor nem szabad lemenni a pincébe sem, de ha minden részletre elég időt és energiát fordítunk, akkor díj kerülhet a palackra. Amire mindenki méltán lehet büszke.
A KREA hallgatók diplomamunkáira általánosságban is jellemző ez a komplexitás a témáknál?
Azt gondolom, hogy a KREA alapfilozófiája a kortárs, kísérletező alkotási metódus mellett az adott feladatok teljes körű, komplex megértése és ezután ezen komplexitás mentén történő kibontása. Vannak kisebb összetettséget igénylő témák, de az adott volumen mellett, mindig törekedni kell a tartalmasságra is. És ezen tartalom megfelelő megjelenésére is az egyes részfeladatokban.Ha sikerül olyan koncepciót/gondolatiságot kialakítani a márkának, ami megfelelően inspiratív az alkotó és kommunikáció számára, akkor adja magát, hogy annyira kell kidolgozni az arculatot, amennyire csak lehet. Ki kell maxolni, nincs mese! :) Itt szerencsére minden adott volt ehhez.
Témák kiválasztásánál milyen mértékben orientáljátok a hallgatókat? Mennyire lehet testhezálló egy témaválasztás, vagy inkább kihívás számukra?
Maga a témaválasztás folyamata egyrészt irányított, másrészt szabadon választott is egyben. A tanári kar "konzílium" keretében minden évben ősszel összeállít egy terjedelmes listát az adott év lehetséges diploma feladataiból. Grafikai arculatok, csomagolások, eseménykommunikáció, könyv- és kiadványtervezés, betűtervezés, stb. Ha tudunk, behozunk olyan témákat is, amik az adott évben különös jelentőséggel bírnak. Pl. 25 éves a Trafó.Ezek után a hallgatók maguk választanak a felkínált feladatok közül és lehetőségük van saját, kedvenc témák felvetésére is. Az első központi konzultáció során minden témát tartalmazó, elemző, lehetséges tervezési irányokat bemutató prezentációt mutatnak be, ami után a tanári kar javaslatot tesz, hogy mely téma kerüljön feldolgozásra. Természetesen ez nem egy diktátum, szakmai érvek mentén hozunk döntést amiben a hallgatók preferenciái is helyet kapnak. Ilyen jó dolguk úgy sem lesz később a pályafutásuk során.
Ismerd meg a KREA magasszintű oktatási módszereit és csatlakozz Te is tehetségeinkhez! Építs ki nívós szakmai kapcsolatokat a tanulmányaid alatt!
jelentkezem