Zengővári Attila

CG Artist, interior designer
owner
@ zengovari
@

Két külön szakmát ötvözve dolgozom egyénileg vagy egy csapat részeként. Enteriőr tervező és egyben látványtervező is vagyok. Mostani életszakaszomban a mérleg inkább a látványtervezés felé billen, de nem létezik egyik a másik nélkül.
Szerencsére sok izgalmas projektben vettem már részt. Ezek főként magánlakások, irodaterek, vendéglátóhelyek vagy éppen hotelek voltak. Néhány ezek közül szakmai díjat is nyert. Fontos megemlítenem, hogy a szakma elengedhetetlen része a csapatmunka. Enélkül semmi sem jönne létre.

Miért szeretsz a KREA-n tanítani?

A KREA olyan, akár egy család a különböző kreatív szakmai síkok közös dimeziójában. Ebben a családban nevelkedtem, hiszen KREA-n végeztem Enteriőr Designer - Belsőépítész szakon, és nagy örömömre szolgál, hogy továbbadhatom mindazt, amit én is kaptam.

Mi a tervezői hitvallásod? Számodra mi a tervezés esszenciája?

Kell egy jó vízió, ami egy a koncepcióhoz való közelítés megtestesülése. Képzeljük el, hogy a világ egy szállítószalag, ami megállás nélkül hozza a kis csomagokat. Az első lépés, hogy észrevegyük magát a szállítószalagot. Ezután bármikor levehetjük róla az egyik csomagot és kinyithatjuk, hogy megnézzük, mi rejlik benne. Lehet, hogy kicsit furán hangzik, de a számomra a tervezés esszenciáját ez a tudatos nyomkeresés jelenti.

Mi az oktatói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a hallgatóknak?

Madárperspektívából nézve egyfajta látásmódot szeretnék átadni a hallgatóknak. Amikor a cél nem maga a produktum, hanem, hogy abba az állapotba kerüljenek, ami elkerülhetetlenné teszi az alkotást. A távlati nézőpontból leérkezve pedig, a szakmához nélkülözhetetlen gyakorlati tudást és az általam megszerzett tapasztalataimat szeretném átadni a hallgatóknak.

Milyen mentori útravalót adnál a hallgatóknak? Hogyan tudnád inspirálni a jövő tervezőit?

Most sem leszek túl gyakorlatias. Csak annyit szeretnék most átadni a jövő tervezőinek, hogy keresd azt, amit te észreveszel, de senki más nem lát!

TANTÁRGYAK, AMELYEKET TANÍT

Enteriőr
Belsőépítészeti tértervezés
Stílustervezés
No items found.
No items found.
No items found.
modal bezárás ikon