Rózsavölgyi Adél

@

Az ELTE BTK-n és a Padovai Tudományegyetemen filozófia, esztétika és pszichológia tanulmányaimat követően alapítója voltam a Cirko-Gejzír mozinak és Másképp Alapítványnak, amelyeket több, mint 10 éven át vezettem.

Publikáltam szociálpszichológiai tanulmányokat, írtam Multikultúra címmel oktatási segédanyagokat a kisebbség-többség konfliktusai kérdéskörében.

Az Európa Tanács Eurimages nevű játék- és dokumentumfilmeket támogató szervezetében képviselőként vettem részt évekig.

A KREA-n 2004 óta tanítok, azt követően, hogy elvégeztem Milánóban a Marangoni Intézetet, illetve Párizsban designerként dolgoztam.

A Médiakultúra című kurzusom a KREA-n egyfajta elemző és kritikai szemléletet kíván nyújtani a médiumok identitást formáló szerepéről, a vizuális manipuláció kifejező eszközeiről, azokról a kulturális kódokról, archetípusokról, mítoszokról, amelyek átszövik mindennapjainkat. A tárgy célja, hogy a hallgatók minél tudatosabban és értően fejezzék ki vizuálisan azokat a gondolatokat, amelyeket megjelenítenek. Ezen felül pedig diploma esszé konzulensként is kísérem a divattervező, stylist és art director végzős hallgatókat.

TANTÁRGYAK, AMELYEKET TANÍT

Divat
Művészet és médiakultúra
Diploma esszé
Stylist
Művészet és médiakultúra
Diploma esszé
No items found.
No items found.
modal bezárás ikon