Hegedűs Andrea

textiltervező művész
Founder
@ Andrea Hegedűs Design
@

Egyedi és kisszériás, exkluzív lakástextíliák tervezésével és kiviteleztetésével foglalkozom. A Magyar Iparművészeti Egyetem Textil Szakának sikeres elvégzése után lehetőségem nyílt arra, hogy Svájcban, Németországban és Franciaországban együtt dolgozzam a textilszektor legnevesebb alkotóival. Ez egyik legrangosabb nemzetközi textil kiállításon a Heimtextilen 8 évig önálló tervezői standdal jelentem meg. Magyarországra való́ visszatérésem óta több innováció és presztízsértékű alkotás is kötődik a nevemhez. Az általam kifejlesztett üvegtextil az enteriőrtervezés területén egy teljesen új műfajt teremtett, amely esztétikus megjelenésének és természetéből fakadó adottságainak köszönhetően széleskörűen alkalmazható, különösen az építészetben, enteriőrök kialakításakor, formatervezésben és művészi installációk alkotása során. Az üvegtextil 2011-ben debütált a 100% Design kiállításon, ezt követően a látványos anyag felhasználásával több köztéri mű született a budapesti 4-es metróvonal állomásain (Kelenföldön, Újbuda-központban, a Kálvin téren és a II. János Pál pápa téren), a Csarnok téri installáció; kulturális intézményekben, mint a Thália Télikert Színház rendezvényterében; valamint megannyi magánlakás tereiben.

Miért szeretsz a KREA-n tanítani?

A KREA-n szabad és kreatív a légkör, ahol mindig felkészült kollégákkal és érdeklődő hallgatókkal találkozom.

Mi a tervezői hitvallásod? Számodra mi a tervezés esszenciája?

Kísérlettől a megvalósításig, tradíció és innováció. Elsősorban egyedi lakástextíliák tervezésével-, kiviteleztetésével foglalkozom, azon belül elég széles skálán dolgozom technikai és funkcionális téren is, mint például legutóbbi fejlesztésem az üvegtextil is ide sorolható. Az egyedi tervezés, adott esetben a társtervezőkkel való együttműködés, a belső térben való komplex gondolkodás nagyon inspiráló folyamat. Az alkotási terület igen változatos lehet, minden megrendelés egy újabb ötletet, mintát és megvalósítást rejt magában.

Mi az oktatói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a hallgatóknak?

Miután visszatértem Svájcból a Creation Baumann cégtől, ahol friss diplomásként gyakornoki tervezői állásban voltam, megfogalmazódott bennem, hogy azt a tervezői hozzáállást, textilgyártói tudást, értéket és minőséget, amit ott kaptam, és elindította pályakezdésemet, és ami azóta is meghatározó számomra, mindenképpen tovább szeretném adni. Ez a tudás, a tervezői feladatokon keresztül a sok évnyi tapasztalat által, a gyakorlatban is megérett. A hallgatóknak komplex tervezői látásmódot, piacképes tudást és a textíliák sokféleségének világában, a hozzá illő forma és funkció megtalálásának útmutatásait szeretném átadni.

Milyen mentori útravalót adnál a hallgatóknak? Hogyan tudnád inspirálni a jövő tervezőit?

Őrizzétek meg nyitottságotokat, kíváncsiságotokat és érdeklődéseteket továbbra is, szakmai tudásotokat folyamatosan próbáljátok kitágítani, fejleszteni a gyakorlatban, törekedve a minőségre! Bátran és kísérletezve alkossatok az etikus tervezői gondolkodás és fenntarthatóság jegyében!

TANTÁRGYAK, AMELYEKET TANÍT

Enteriőr
Textiltervezés
No items found.
No items found.
No items found.
modal bezárás ikon